Sátay Éva

Logopédus és beszédtréner

Online logopédia és beszédtréning

Gyermekeknek, felnőtteknek, bárkinek és mindenkinek, aki szeretne tisztán, szebben, jobban, bátrabban, magabiztosabban és kifejezően beszélni.

Logopédia (egyéni foglalkozások)

Gyermekek és felnőttek számára elérhető egyéni vagy csoportos, célzott terápia, a hibásan képzett hangok és a beszédet érintő egyéb problémák megszüntetésének érdekében.

Beszédtréning (csoportos tanulási lehetőség)

Az egyéni vagy csoportos beszédfejlesztés célja a saját beszédünk és hangunk tudatos alkalmazása, melynek segítségével úgy fejezhetjük ki önmagunkat, hogy mások pontosan megértsék a gondolatainkat.

 Ha úgy döntöttél, hogy változtatni szeretnél a beszédeden, megtetted az első és legfontosabb lépést a cél felé.

A döntést követően jön a „de mégis hogyan valósítsam meg?” kérdése, majd az induláshoz szükséges segítség keresése. Most, hogy a keresés fázisánál jársz, mindenképp tudnod kell, hogy ha úgy döntesz, engem szeretnél társadként a céljaid felé vezető úton, akkor te kerülsz majd a középpontba: te leszel a cselekvő és én leszek a társ. Te leszel az, aki végigmegy az úton és én leszek az, aki a tudásával, tapasztalatával segít neked ebben.

A beszéd fejlesztése olyan befelé figyeléssel jár majd, ami a célod elérése mellett, közelebb vihet saját magad megértéséhez is. A tőlem kapott pontos instrukciók, a teljes mértékben megértő légkör, a befelé irányított figyelem, a rendszeres gyakorlás segíthet jobban megismerni önmagadat. Az eredmény pedig az lesz, hogy megtanulod – tartalmilag és formailag is- pontosan kifejezni önmagad a beszéden keresztül.

Tedd fel magadnak ezt a néhány kérdést, és ha bármelyikre "IGEN!" a válaszod, akkor jó helyen jársz!

Tisztán és érthetően szeretnél beszélni?

Szeretnéd, ha a beszéded kifejezné azt, aki te vagy?

Szeretnéd jobban megismerni önmagad a beszéden keresztül?

Hatékony segítségre vágysz, hogy tisztán beszélhess?

Magabiztosan szeretnél kommunikálni beszédhelyzettől függetlenül?

Változatnál a beszédeden, de nem tudod hogyan kezdj hozzá?

Szükséged van valakire, aki segít neked a fejlődésben?

Könnyed, oldott légkörben képzeled el a tréningeket?

Olyan szakembert keresel, akinek fontos a hatékonyság?

Miért ajánlom neked az online tréninget?

Ismered azt az érzést, amikor kint szakad az eső és úgy általában véve szíved szerint nem is keltél volna fel, de muszáj volt dolgozni menned? Ezek után végre hazaérsz a munkából, alig vártad, hogy leülhess a kanapéra és akkor hirtelen bevillan: “mintha ma lenne logopédia”. Először még reméled, hogy tévedsz, aztán egyre inkább felismeréssé válik a gyanú, most bizony újra el kell indulnod otthonról…

Az online logopédia valami egészen más! Hatékony, izgalmas, érdekes és rendkívül kényelmes. Ha van 30 perced, akkor akár reggel, akár ebédszünetben, akár a home office egy kissé hosszabbra nyújtott szünetében, vagy munka után otthonról is kényelmesen be tudsz jelentkezni az óráinkra, miközben a hatékonyság és a fejlődés garantált.

Az online logopédia valami egészen más! Hatékony, izgalmas, érdekes és rendkívül kényelmes. Ha van 30 perced, akkor akár reggel, akár ebédszünetben, akár a home office egy kissé hosszabbra nyújtott szünetében, vagy munka után otthonról is kényelmesen be tudsz jelentkezni az óráinkra, miközben a hatékonyság és a fejlődés garantált.

Bemutatkozás

Sátay Éva vagyok. Online logopédus és beszédtréner. Ez egy ritka párosítás, ami a beszéd terén megköveteli tőlem a maximumot és rendkívül hatékony, komplex segítséget nyújthat neked.

Amikor 2020 márciusában elkezdődött a COVID-19 járvány, én is átálltam online oktatásra.

Viszont a kivitelezésben nagy volt a különbség. Amíg sok kollégám szenvedett ettől és megkérdőjelezte a módszer hatékonyságát, addig én annyira megszerettem az online oktatást, hogy úgy döntöttem, ezután csak így szeretnék dolgozni.

Sátay Éva kép
Sátay Éva logó
Sátay Éva logó

Korábban is érdekelt és vonzott az online világ, de nem gondoltam, hogy logopédusként egyszer a monitor előtt ülve fogom az embereket segíteni a céljaik elérésében. Eleinte én is bizonytalan voltam, de számos siker és négy év távlatából azt kell mondanom, hogy az általam végzett online terápia legalább olyan célzottan és hatékonyan tud segíteni a gyermekeknek és felnőtteknek, mint a személyes terápiák.

Korábban is érdekelt és vonzott az online világ, de nem gondoltam, hogy logopédusként egyszer a monitor előtt ülve fogom az embereket segíteni a céljaik elérésében. Eleinte én is bizonytalan voltam, de számos siker és egy év távlatából azt kell mondanom, hogy az általam végzett online terápia legalább olyan célzottan és hatékonyan tud segíteni a gyermekeknek és felnőtteknek, mint a személyes terápiák.

Örömmel tölt el, hogy olyan felnőtteknek és gyermekeknek is lehetőségük nyílik ezáltal a beszédfejlesztésre, akik egyébként olyan helyen élnek, ahol az állami ellátási rendszer és a szakemberhiány nem nyújt lehetőséget a megfelelő logopédiai fejlődésre, vagy egyszerűen külföldre költöztek és emiatt nincs a közelükben megfelelő szakember.

Online tanulás

Tanítványaim a világ számos pontjáról jelentkeznek be,

más-más napszakban, más-más körülmények közül. Tartottam már órát lovardában, zöldséges bódéban, óceánparton, az afrikai sivatagban. Van aki a reggeli kávézás közben, van aki az óvoda, iskola előtt, vagy épp utána jelentkezik be. Vannak akik egyedül, vannak akik szüleikkel, vannak akik cicájukkal, kutyájukkal, párjukkal, barátaikkal, kishúgukkal vesznek részt az órákon. Imádom!

Igazi élmény, kihívás, feltöltődés

Ennél változatosabb és több kihívást tartogató munkám még sosem volt, de őszintén mondhatom, hogy minden percét és minden változatát szeretem és élvezem. Minden ember más és minden óra más, de ennél szabadabban, mégis mélyebben, a fizikai távolság ellenére is nagyon közel, még nem dolgoztam együtt ilyen hatékonyan senkivel, mint az online tanítványaimmal, mentoráltjaimmal és gyermekek esetén, azok szüleivel.

Milyen tréninget választhatsz?

egyéni oktatás kép

Online egyéni logopédiai terápia

Online egyéni terápiák gyermekek és felnőttek részére. Az egyéni terápiákat online felmérés (beszédállapot, beszédértés és -észlelés, vagy mindkettő) és tanácsadás előzi meg. Rendszeres logopédiai terápia esetén, a komplex vizsgálat kedvezményes.

beszédtréning felnőtteknek

Online csoportos vagy egyéni beszédtréning

Olyan önismereti tréning, amely során a beszéd kapja a főszerepet. Ha elkezded csiszolni a beszédedet, a személyiséged is vele együtt fog csiszolódni. A beszéd eszköz a gondolataid kifejezéséhez, ezért fontos, hogy pontosan, árnyaltan és mások számára is érthetően adhasd át ezeket a gondolatokat.

csoportos terápia kép

Online csoportos logopédiai terápiák

Az azonos problémák és hasonló életkor nagyszerű alapot adnak egy jó kis online közösség kialakításához. A terápiák árban kedvezőbbek, a jó hangulat garantált. Ha szeretnél ezzel a lehetőséggel élni, kérlek jelezd akár már az első felmérés alkalmával!

prevenciós foglalkozás

Tanácsadás

A tanácsadás ideális lehetőség számodra, ha szeretnéd saját vagy gyermeked beszédét célzott és hatékony feladatokkal fejleszteni, de úgy érzed, nincs lehetőséged rendszeres találkozásokra.

Megtartott online órák száma

Vélemények a munkámról

Nagyon örülök, hogy rátaláltunk Évire. A kislányom örömmel és lelkesedéssel várja az órákat, nagyon élvezi őket. Évi igazi gyerekszívvel tud kapcsolódni a kicsikhez, és nagyon könnyen megtalálja velük a hangot. Az órái viccessé, élvezetessé, játékossá teszik a logopédiát. Szülőként pedig rengeteg segítséget és ötletet kapunk a játékos itthoni gyakorláshoz. Mindezek mellett pedig kislányom elkezdett tudatosan figyelni a beszédére, ami Évinek köszönhető. Évi szuper tanár!

Anett

Úgy érzem, amikor az ember próbálja megoldani a problémáját, a legjobb szakembert keresni. Felnőttként őszintén mondhatom, ha beszéddel van problémád: fordulj Évához. Az elmúlt hónapokban nemcsak hogy begyakoroltatta velem a beszédfejlesztés alapjait, de egyes beszédhibáim gyökereit is megtaláltuk, ami nagy segítség volt az egyéni fejlődésemben mint megnyilvánulásban, és lelkileg egyaránt. Az órák nyitottsága, a feladatok változatossága nagyon élvezetessé tette a tanulást. Hálás vagyok a sok segítségért és az elért eredményekért.

Róbert

A lányom nyolc hangot tévesztett, Évi nagyon sokat segített neki. Rugalmas, kedves, segítőkész és lelkiismeretes. A lányom egyszer sem érezte nyűgnek azt, hogy suli után még logopédiára kellett menni, végig lelkes volt. Köszönjük a munkádat itt is!

Tímea

Találkozzunk
Facebookon is!

Az online logopédia és beszédtréning bárkinek és mindenkinek elérhető időtől és földrajzi határoktól függetlenül, akár már ma, akár az otthonod kényelméből.

Az online logopédia és beszédtréning bárkinek és mindenkinek elérhető időtől és földrajzi határoktól függetlenül, akár már ma, akár az otthonod kényelméből.

Sátay Éva logó

Legutóbbi írásaim

Mi lesz veled köznevelés?

Mi lesz veled köznevelés?

Nem tudok mit kezdeni azzal a furcsa érzéssel, ami azóta foglalkoztat, mióta meghallottam a hírekben, hogy a képviselők megszavazták az új köznevelési törvényt.  Őszintén remélem, hogy  javulni fog az oktatás színvonala és feleslegesen tölti el a...

Hogyan kommunikáljunk a babával az anyaméhben?

Hogyan kommunikáljunk a babával az anyaméhben?

Minden boldog kismama várja a pillanatot, amikor először érezheti gyermeke mozgását. Próbál utánaolvasni, vajon milyen lesz majd az érzés és aggódik, hogy nem fogja majd felismerni. Azonban amikor megtörténik, azonnal beléhasít a tudat, igen, ez volt az! Ez ő volt. Az...

Írd le röviden, miben lehetek segítségedre!

5 + 2 =

Találkozzunk
Facebookon is!